Mit jelent a Cirkon Expressz?

cirkon express, cirkon korona, cirkon expressz, cirkon, cirkon fogpótlás

Rendelőnk számára a páciensek elégedettsége az egyik legfontosabb tényező.  Tapasztalataink alapján azt állapítottuk meg, hogy az Ön elégedettségének kulcsa a kifogástalan munkán felül az fogmű elkészülési idejében rejlik.

 

Hogy a megfelelő gyorsaságot tudjuk Önnek biztosítani, létrehoztuk saját fogtechnikai laborunkat, ahol kifejezetten cirkóniumból készült fogpótlásokra szakosodtunk. Így amikor Önnek készítjük fogpótlását, a munkának nem kell elhagynia rendelőnket.

Ennek köszönhetően drasztikusan lerövidült a cirkonból készülő fogpótlások elkészítésének ideje. Ebből fakadóan jött létre a

Cirkon Expressz® szóösszetétel.

Maga a Cirkon Expressz® azt jelenti, hogy a lehető legrövidebb időn belül készítjük a cirkonóium fogpótlásokat.

Miután a saját fogtechnikai laboratóriumunk cirkon koronákra és hidakra specializálódott, ez a gyorsaság azonban nem jelent egyet azzal, hogy romlott volna a minősége vagy esetleg az esztétikai tulajdonsága az elkészített fogpótlásoknak.

Erről Ön is a saját szemével győződhet meg. Az alábbi linken megtalálhat egy esettanulmányt fotókkal, ahol jól látható, hogy szinte lehetetlen megmondani, hogy a páciens számára mely fogak készültek rendelőnkben és mely fogak azok, amik a páciens természetes fogai.

Cirkon korona felhelyezése, felhelyezés, cirkon korona, cirkon expressz

Cirkon korona előtte – utána

Természetesen vannak olyan technológiai korlátok, amiket mi sem tudunk lerövidíteni, hiszen vannak bizonyos kötési illetve megmunkálási idők, amiket nem lehet lecsökkenteni, viszont akár rendelőnk, akár fogtechnikai laborunk, a Cirkon Centrum® mindent megtesz annak érdekében, hogy Önnek akár pár napon belül elkészüljön a cirkon fogpótlása.

Mi a legjobb Önnek ebben a cirkon koronákra vonatkozó szolgáltatásban?

Önnek semmilyen plusz felárat nem kell fizetnie, a szolgáltatást nem kell külön kérnie.
A rendelőnkben készülő cirkon pótlások automatikusan a lehető leggyorsabban készülnek. Tehát Önnek nincs más dolga, csupán időpontot kell foglalnia rendelőnkben és megfelelő kezeléseket követően csak hátra kell dőlnie, és pár nap múlva már az elkészült, beragasztott, élethű cirkon pótlásával boldogan mosolyoghat.

Ingyenes visszahívás kérése

Önnek mennyire számít a gyorsaság? Szeretné ha cirkon koronája a lehető leggyorsabban és a legprecízebben készülne el?

Kérjük töltse ki az űrlapot, és kollégáink egy munkanapon belül felhívják Önt a megadott telefonszámon.

Név (kötelező)

Telefonszám (kötelező) /csak magyarországi telefonszámot áll módunkban visszahívni/

Üzenet (kötelező)

A témával kapcsolatos további oldalak